Ujjlenyomatok
|
A Rock története
A Rock zene
Az 1950-es években leginkább a jól táncolható rock 'n' roll volt
népszerű, de természetesen a műfaj gyökereinek számító country és blues
is előtérben maradt. Az első rock 'n' roll előadók közül később sok
világsztár lett, melyek nevét ma már a műfaj megteremtőiként, de
legalábbis meghatározó alakjaiként emlegetjük. Ilyen volt például az
amerikai Bill Haley, aki Elvis Presley-vel együtt vált halhatatlanná. De
ekkor élte előadói virágkorát Chuck Berry is, akit évekkel később a rock
legendás alakjai neveztek meg, mint mesterüket. Ugyancsak az '50-es
években alkotta legnagyobb sikereit Buddy Holly, akit a The Beatles
ihletőjeként tartanak nyilván. Zenéjére jellemző, hogy sokkal
egységesebb, tisztább volt, mint a szupersztár Elvisé, ugyanakkor
modernebbnek hatott a country és western előadók stílusánál, így
egyfajta középutat talált a két uralkodó zenei irányzat között.Ugyancsak
meg kell említeni Jerry Lee Lewis (Killer) nevét amelyet
utánozhatatlanul egyedi zongorajátékával érdemelt ki.Egyediségéhez őrült
színpadi produkciója is hozzájárult, melyben gyakran a zongorára ugrott,
felgyújtotta azt vagy éppen táncolva játszott.
„ Semmisítsd meg lemezeidet, amennyiben
azok pogány kultúrát, pogány életmódot képviselnek! Előre nézd meg, hogy milyen
lemezt játszanak le a házi, vagy iskolai összejövetelen! Hívd fel a disc
jockey-t, vagy írjál neki, hogy szennyes lemezt forgat le! Kapcsold ki a rádiót,
vagy keress egy másik állomást, ha célzatos dalszövegeket hallasz! ”
„Concats”, az Amerikai Katolikus Ifjúság lapja
Az '50-es évek közepétől a
felnőtt társadalom üldözni kezdte a lázadó rock 'n' rollt. A nagyvárosokban
együtteseket és lemezeket tiltottak be, koncerteket és kiadóvállalatokat
lehetetlenítettek el. A hullám a médiára is kihatott: Sorra tűnt el a rock a
rádióállomások műsoráról és a fiataloknak szóló nyomtatott sajtóból is. A
rock-kultúrát mindennel összefüggésbe hozták, ami a társadalom romlottságára
utalhat: alkohol, cigaretta és drogfogyasztással, motoros bandák
fosztogatásaival, az utcai bandákkal. A szülők eltiltották gyermekeiket a
zenétől, ami persze csak olaj volt a tűzre. A fiatalok szó szerint fellázadtak,
a szüleik ellen és a társadalom ellen, amiben éltek. Egy 1956-os birminghami
koncerten tettlegességig fajultak a dolgok, mikor egy civil csoport rátámadt Nat
King Cole-ra csak mert ellenezték a fekete zenét.
Az európai országokban más volt a helyzet: A helyi zenészek átvették ugyan az
amerikai zenei mintákat, de előadásmódjuk sokkal precízebb, kimódoltabb, ezáltal
unalmasabb volt, és a rock éppen azt a vadságot veszítette el, ami sikeressé
tette az újvilágban. Az itt-ott megjelenő valódi rockot játszó bandákra pedig az
USA-hoz hasonló üldöztetés várt. A nyugati országokban a kritikusok és média
egyaránt lenézték az új stílust, míg a kelet-európai országokban a Szovjet
ideológia nevében még csírájában elfolytották annak terjedését. Mint egy
korabeli ideológus írta: „Az utóbbi évek burzsoá könnyűzenéje nem más, mint az
amerikai imperializmus világuralmi törekvéseinek az egyik megnyilvánulása.” Az
évtized vége felé Elvis Presley megjelenésével aztán már nem lehetett tovább
fékezni a rock 'n' roll népszerűsödését – legalábbis a nyugat-európai
nemzetállamokban.
A rock egy könnyűzenei műfaj, mely a II. világháborút követő politikai
feszültségek korában tört utat magának, egész kulturális forradalmat indítva.
1954. április 12-én Bill Haley Rock Around The Clock címu számával egyszerre
küldte múzeumba a klasszikus zenét és a korra jellemző énekes előadókat, mint
például Frank Sinatra. A rockzene társadalmi hatásai közül a legkomolyabb, hogy
megnövelte a szakadékot a háború után felnövekvő tinédzserek és szüleik között.
Lehetőséget adott a fiatal generációnak a bennük lévő lázadó életérzés
kifejezésére, hiszen ez a zene csak nekik szólt, az ő életérzésüket hirdette. A
zenei megújulást követte az öltözködési stílus és a teljes viselkedéskultúra
megváltozása. A rock futótűzként terjedt az Egyesült Államokban, majd
Nagy-Britannia után egész Európában, végül az 1960-as évekre meghódította az
egész világot.
Zenei gyökerek
A rockzene alapvetően az Amerikai Egyesült Államokban született, ahol a
behurcolt fekete rabszolgák zenéje a blues keveredett az európai telepesek főleg
country stílusú zenéjével. Mindez ráadásul egy technikailag és társadalmilag
rohamosan változó környezetben történt.
Blues gyökerek (az afrikai eredet) A
Blues Cats egyik plakátja
A blues egyértelműen az Egyesült Államok déli ültetvényein dolgozó rabszolgák
zenéje volt, melynek változása magában hordozza a fekete rabszolgából a
korlátozott állampolgárság eléréséig vezető társadalmi változásokat. A blues
gyökerei a földeken kurjongatott ún. hollerekre vezethetők vissza, melyek nem
sokban különböztek a nyugat-afrikai rabszolgák munkadalaitól. Késobb a
rabszolgaság eltörlését követően ezek szövege megmaradt, de ritmusuk – mivel már
nem kellett a munka tempójához alkalmazkodnia – lelassult. Ezekből a dalokból a
huszadik század 10-es éveire kialakult a mai értelemben vett klasszikus blues
zene. A feketék egy része a szórakoztatóiparban helyezkedett el, és a blues
hamar népszerűvé vált.
A blues és a rock kapcsolata
A blues és a rock 'n' roll közötti kapcsolatot a második világháború után
megjelenő rythm & blues jelentette. (Nem összekeverendő a mai értelemben vett
hip-hop – pop hatásokat tartalmazó R&B-vel!) Ebben a stílusban megmaradt a blues
zenére jellemző szövegvilág, de ritmusa felgyorsult, dinamikája erőteljesebb
lett.
A rock és blues közötti legelső kapcsolatot egy chicagoi muzsikus, Muddy Waters
jelentette. Sok chichagoi muzsikussal egyetemben ő is a déli deltavidékről
származott. Az ő zenéje gyakorolta a legnagyobb hatást a brit blues-rock revival
képviselőire. Egyik dalának címe lett a késobbi Rolling Stones együttes
névadója.
Country gyökerek (a telepesek zenéje)
A country a blueshoz hasonlóan munkadal gyökerekkel rendelkezik. A különbség
mindössze annyi, hogy a fekete rabszolgák helyett az amerikai ültetvényeken
dolgozó telepesek életéből merítette témáit és dallamvilágát.
A country és a rock kapcsolata
A country egyik későbbi stílusa, az ún. rockabilly már a rock and roll egyik
korai stílusának számít. Főleg a délvidéki munkások zenéje volt, ahol a
blueshagyományok is erősen éltek, így a két műfaj keveredésébol egy erősen
ritmusos, gitárral, nagybőgővel, dobbal előadott tánczene alakult ki.
Társadalmi háttér
A II. világháborút követő években az Amerikai Egyesült Államok soha nem látott
gazdasági fejlődésnek indult. Olyan folyamatok kezdődtek, mint a
kertvárosiasodás, az „autó kultusza”, új drága divatirányzatok indultak hódító
útjukra a tinédzserek körében, mind-mind a hirtelen jött jólétnek köszönhetően.
Ugyanakkor az országban továbbra is megoldatlanok voltak az olyan problémák,
mint a rasszizmus, és a hidegháború súlya is rányomta bélyegét a közhangulatra.
A fiatalabb generációk a külső feszültségek növekedésével egyre inkább
eltávolodtak szüleiktől, amit a média és a filmipar is kihasznált saját
gazdasági céljai szerint.
Az első igazi rock-himnusznak tartott Rock Around The Clock c. Bill Haley számra
így emlékezett vissza az akkor még tinédzser Frank Zappa:
„ Amikor ezt a zenét Blackboard Jungle című film feliratozása alatt
meghallottam, másokkal együtt én is azonnal le-föl kezdtem ugrálni a székemről.
Egyszerűen nem tudtam fékezni magam. Később végiggondoltam, hogy mi is történt
velünk, és megértettem, hogy ezzel a dallal valami új kezdődött el az életemben.
Addig csak kis hülyegyerek voltam, aki ide-oda ténfergett a felnőttek világában.
De ettől kezdve tudtam, hogy hova tartozom, hol a helyem, s hogy mi, tinédzserek
ezzel a zenével mindig is össze fogunk tartozni. Mert ez a mi zenénk, amit nem
vehetnek el tőlünk, s ha kell, akkor mi ezt akár meg is fogjuk védeni.” Frank
Zappa
Akkoriban rengeteg fiatal érzett Zappához hasonlóan. Az eseménytelen kertvárosi
élet, az unalmas iskolák, és a szürke, egyforma családok rányomták bélyegüket a
fiatal generációkra. Az egyetlen változást hosszú idő után a zene jelentette:
Korábban csak a country, pop, musical volt jelen, aztán egyszercsak berobbant az
ok nélküli lázadás, a rock 'n' roll személyében. Botrány, lázadás, felfordulás
lettek az új életérzések.
A zeneipar születése
A rock 'n' roll megjelenése egybeesett az addig egyeduralkodó 78-as
fordulatszámú lemezeket felváltó, 45-ös fordulatszámú bakelitek piaci
bevezetésével, és 1954 júliusától már a legtöbb kiadó az új hanghordozón
jelentette meg a legfrissebb slágereket. Ettol az évtől kezdve a zeneipar
bevétele 5 év alatt megháromszorozódott, azaz évi 213 millió dollárról 603
millióra nőtt az Egyesült Államokban. A pénz szagát megérezve egyre több
vállalkozó fektette pénzét a zenei ágazatba, és sorra jelentek meg friss
felfedezettjeikkel az újabb és újabb producerek is.
A szabadúszó fiatal – sokszor még tinédzser – dalszerzők fokozatosan megtörték
az addig szinte egyeduralkodó slágergyártási mechanizmust: Korábban a különböző
ügynökségek által foglalkoztatott szerzők megírták a nagy kiadó által igényelt
dalokat, majd azt a kiadó által kiválasztott énekessel, muzsikusokkal lemezre
vették. Másrészt megváltoztatták a nagy lemezcégek hozzáállását is: ettől kezdve
ők, az addig figyelembe se vett tinédzserek diktálták a divatot, illetve a
feltételeket. A vezető lemeztársaságok 1956 után gyakorlatilag bármilyen dalt
hajlandók voltak rögzíteni bárkivel, ha a piac ezt úgy kívánta, függetlenül az
illető külső megjelenésétől, – vagy ami korábban elképzelhetetlen volt –
bőrszínétol vagy nemi identitásától.
A rockzene, mint művészet feláldozása az üzlet oltárán az 1960-as évek eleji
producerek – Brian Epstein, Andrew Oldham, Phil Spector és társaik –
megjelenésével vált valósággá: ellentétben a konzervatív gondolkodású
cégvezetőkkel, ők azonnal felismerték a lázadás profitképességét. Pénzüket
eleinte lemezboltokba, hangszerüzletekbe fektették, klubokat, butikokat
nyitottak, majd a zenészeket is elkezdték megkörnyékezni. A lemezipar ekkor
kezdett évtizedekig tartó szárnyalásba, és az 1990-es évek végén már közel 4
milliárd lemezt értékesítettek világszerte, mintegy 45 milliárd dollár értékben.
Magyarországi elterjedése
A diktatúra viszonyai között a nem volt lehetőség a nyugati lázadó stílus
átvételére, viszont a hazai rockegyüttesek – bár szolidabb formában – de szintén
rendszerellenes kritikát hangoztattak, így hamarosan a Hobo Blues Band és a P.
Mobil nemkívánatossá vált Aczél György és társai szemében. A korai magyar
undergroundban az 1980-as évek elején megjelenő Beatrice együttes ment a
legmesszebbre: a disco stílusból érkezett együttes hamarosan átvette a punk
néhány külsőségét és botrányos viselkedésükkel és szövegeikkel ők vívták ki
legjobban az államhatalom ellenszenvét. A Hobo Blues Band, a P. Mobil és a
Beatrice alkotta a „fekete bárányoknak” nevezett csoportot, amely úgyszólván
tiltólistára került a Kádár-korszakban.
A kilencvenes években a nyugati kultúra befolyásaként számtalan új válfaja
jelent meg a rockzenének hazánkban is, ugyanakkor megnőtt az elektronikus zene
iránti igény is, részben egyszerűsége, részben olcsósága miatt. Azonban az
átmeneti lehanyatlást ismét a feltörekvés kezdte el jellemezni, és a hatalmas
méretű rajongótáborok mutatják azt, hogy az minőségi rockzenére igény van.
A rock zenei stílusai
A rockzene folyamatos fejlődése során több különböző stílusirányzat megjelenését
vonta maga után, melyek bár magukon viselik a rockos gyökereket, mégis sajátos
műfaji elemekkel rendelkeznek.
Hard rock
A stílus sajátos ismertetojegyei a torzított gitárhangok, és a korábbinál
hangosabb ritmusszekció (basszusgitár, dob, ritmusgitár). Kialakulásának
kulcsmozzanata volt az 1960-as évek első felében az amerikai rock 'n' roll
találkozása a korabeli brit blueszal. A legelső ilyen zenét játszó együttesek:
The Rolling Stones, Yardbirds, The Kinks, The Who és Cream. Jellemző volt
zenéjükre a blues-os témaválasztás, a hangos gitár és ritmuskíséret.
Később, a 60-as évek végén olyan együttesek mint a Led Zeppelin és a Black
Sabbath megkísérelték a korai brit rock stílust összehozni a méginkább
gitárorientáltabb hangszereléssel (Jimi Hendrix), ennek legjobb példája a Led
Zeppelin II (1969) album. Innen eredeztethető a hard rock igazi kezdete.
Harmadik stílusteremtő hard rock együttes a Deep Purple volt, kései albumaik már
heavy metal elemeket is tartalmaztak.
Metál Hamarosan
!!!
Black metal
Death metal
Glam metal
Heavy metal
Industrial metal
Nu metal
Power metal
Thrash metal
Rap metal
Progresszív rock
A progresszív rock az 1960-as években alakult ki, de fénykora leginkább az
1970-es évekre tehető. A kompozíciók többnyire hosszú lélegzetűek, nem ritka a
20 percet is meghaladó szerzemény (például Pink Floyd: Echoes, Yes: Close to the
Edge). A szerzők témáikat gyakran tételekre osztják, hasonlóan a klasszikus
zenekölteményekhez. Bár a progresszív rockot a tudatos témafeldolgozás, annak
aprólékos, cizellált zenei kifejtése jellemzi, mégis, szinte minden lemezen
találhatunk egy-egy olyan dalt, amely nem illik bele lemez összképébe. A
progresszív rock művelőinek hangszer használata is e stílusra jellemző jegyeket
mutat. Az elektronikus és akusztikus hangszerek (szintetizátor, orgona, zongora,
fuvola) mellett, a zenekarok vokális stílusa is sajátos. A progresszív rock
előadóit nem kötik meg olyan zenei konvenciók, mint a szokványos 4/4-es ritmus
képletek, vagy az egy zeneszám – egy hangnem világa. Egy zenei gondolat
megvalósításához éppúgy hozzá tartozik a változó ritmuskép, a dinamikusan
változó tempó, mint a hangnemek közötti virtuóz átjárás alkalmazása és az extrém
széles dinamikatartomány kihasználása. A progresszív rock legjobb képviselőire a
virtuozítás, hangszerük (hangszereik) professzionális használata a jellemző. Az
előadóik, zeneszerzőik között nem ritka a magas szintű zenei előképzettségű
művész. E megszerzett képességeket – többek között – szimfonikus jellegű
műveikben érhetjük tetten. Jó példa erre az Emerson, Lake & Palmer Works Vol 1.
című gyűjteményén a Piano Concerto No. 1 szerzemény.
Punk rock
A szív és az anarchiára utaló „A”-betű, mint punk szimbólum
A Punk rock egy rendszerellenes rock zenei mozgalom, amely 1974-1975 táján
indult el (habár átmeneti formái már évekkel korábban is léteztek), olyan
zenekarok által, mint a Ramones, a Sex Pistols, a The Clash és a Patti Smith. A
fogalom használható azokra a zenei színterekre is, amelyek ugyan később jelentek
meg, de hasonló alapvető jellemzőkkel rendelkeznek, mint az első generációs
„punk”, azonban gyakran tévesen utalnak vele egyéb zenekarokra is, a
„viselkedés”, ill. a „fiatalkori agresszió” fogalmán keresztül. A fogalmat
gyakran használják a zenei mozgalomhoz kapcsolódó divatirányzattal, ideológiával
és szubkultúrával, vagy akár a tiszteletlen („csináld magad”) hozzáállással
kapcsolatban is.
Jazzrock
A jazzrockot gyakran hozzák összefüggésbe a progresszív rockkal, hiszen
mindkettő az európai klasszikus zenéből és a dzsesszből gyökeredzik. A stílus
rendszerint pörgősebb, élettel telibb a prog rocknál. Leegyszerűsítve arról van
szó, hogy a rockzenére jellemző hangszerekkel és dallamvilággal játszanak olyan
dzsesszenét, ami még belül képes maradni a rock keretein. Egy másik megközelítés
szerint a jazzrock valódi rockzene, melyhez különböző – a stílustól „idegen”
hangszerekkel (például: szaxofon, vonósok, vagy különféle fúvós hangszerek) –
hangszerek alkalmazásával egy sokkal instrumentálisabb, teltebb hangzást tesznek
hozzá.
A jazz-rock kapcsolatából kialakult stílust gyakran „jazz fusion”-ként, vagy
csak fusion-ként emlegetik, ez a megnevezés azonban jelentheti a dzsessz
összefonódását bármilyen más könnyűzenei stílussal is, például pop, folk,
reggae, funk, metal, R&B, hip-hop, vagy akár elektronikus zene is.
Keveredése más müfajokkal
A hatvanas évek végén a rockelőadók visszanyúltak a klasszikus zenei stílusokhoz
és előadásformákhoz, és ezeket saját zenei hangzásukkal vegyítették, így
születtek például a rockoperák.
Rockopera
A rockopera kifejezés nem teljesen fedi a valóságot, mivel az ilyen néven
említett lemezeknek nem sok közük van a klasszikus értelemben vett operához,
mint színházi műfajhoz. Rockopera alatt olyan lemezeket vagy dalciklusokat
értünk, melyek egy bizonyos témát dolgoznak fel, vagy a színpadi műhöz hasonlóan
egy történetet mesélnek el. Ismertebb rockoperák például a The Who Tommy illetve
Quadrophenia c. lemezei, illetve a Pink Floyd The Wall c. munkája.
Rockmusical
A rockmusical olyan színpadi műfaj, mely előadása során rockos stíluselemeket
tartalmaz. A színházi előadások során általában nélkülözni kell a rockzene
fontos velejárói közül a hangerőt, és maga az előadás sem lehet egy koncerthez
hasonlóan dinamikus, de az ilyen művek rendezőinek megvannak a módszereik a
probléma kikerülésére. A rockmusicalek általában színpadi műként látnak hamarabb
napvilágot és a zenei album csak a mű sikere után jelenik meg. Ezen is látszik,
hogy elsősorban nem a zeneboltokba szánt alkotásokról van szó. Az első ilyen
musicalek megjelenése az 1960-as évekre tehető (ekkor jelent meg a Hair és a
Jézus Krisztus szupersztár), de a műfaj virágkora a későbbi évtizedekre tehető.
Rockoratórium
Lényegében rockopera, azzal a különbséggel, hogy az elmesélt történet nem bomlik
szereplőkre, nincsenek benne dialógusok. A dalok elbeszélő formában adják át a
történetet a nézőközönségnek. Bizonyos esetekben ahol az elérni kívánt hangulat
ezt megköveteli, a zenészek helyett teljes kórust, vagy nagyzenekart is
alkalmazhatnak.
Rockkabaré
A rockkabaré lényegében egy kabaré, ahol a zenét az egyes jelenetek aláfestérére
használják. Illetve a zene nézőpontjából az egyes számok között átvezetést
képeznek a humoros jelenetek, dialógusok. A stílus az Egyesült Államokban és
Nagy Britanniában volt a legnépszerűbb (lásd: Monty Python), hazánkban a L'art
pour l'art társulat volt a műfaj első képviselője.
Web
page Designed by
Beszt 2009 All Rights
Reserved |